DOROG A BÁNYATUDOMÁNYOK TÜKRÉBEN

(2011. október 11.)

 

Zsúfolásig megtelt Dorog Város Barátainak Egyesülete rendezvényén a Gyermekkönyvtár. A Dorogi Füzetek 40. kötetének, ezen belül a Dorog és a tudományok című sorozat második almanachjának bemutatójára hívták az érdeklődőket. Dankó József titkár mutatta be a vaskos szöveggyűjteményt, mely keresztmetszetét adja a dorogi bányászatot kísérő tudományos, innovációs tevékenységnek. A 160 éves dorogi és a 230 éves szénmedencei múlt írásban is közölt tudománytörténeti kuriózumai sorakoznak a könyv lapjain. Hantken Miksa geológus útja innen vezetett a Földtani Intézet első igazgatói székébe, Zsigmondy Vilmos innen merítette az első magyar Bányatan című kötetének tapasztalatait. Schmidt Sándor a bányamérnökök első doktori címét nyerte el a víz elleni küzdelmek publikációival. Schlattner Jenő és Székely Lajos a Kossuth-, Schoppel János az Állami Díjig, Lévárdi Ferenc a miniszteri székig jutott kutatásainak elismerésével. 

A kötetben az innováció olyan teljesítményei öregbítik a dorogiak tudását, mint a brikettgyártás, az F-vágathajtó gép, a víz alatti homokkitermelés, a lőttbetonos eljárás országhatárokon túli sikerei. De fontos szereplők itt az eredmények és a múltkutatás kiváló szakirodalmárai is, mint Kövess Gyula, Tóth Tibor, Kmety István, Hámori Antal, Sziklai Ede, Csath Béla, Hervay Ferenc egy-egy szakterület áttekintésével, munkájának megörökítésével. Része a művészettörténetnek is a dorogi mecenatúra, mint ahogy története van az egyesületi életnek, az utolsó működő szénbánya erőfeszítéseinek (Fehér Ernő munkája), s napjaink rekultivációs utómunkálatainak (Bencsik Gábor).

 

A kronológia mentén szerkesztett szakmatörténeti áttekintés a szénmedence „történelmiregény-folyama” a kezdetektől a befejezésig.

A kötetet Kovács Lajos szerkesztette, Solymár Judit és Sziklai Ede volt konzultánsként a segítségére. A kiadvány pedig nem jöhetett volna létre a Dorogi Környezetfejlesztő Közalapítvány támogatása nélkül. A fogyó szaklapokban és -könyvekben egyre nehezebben fellelhető munkák most egyetlen könyvben állnak a könyvtárlátogatók, a kutatók, az iskolák rendelkezésére.

 

                                            

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Kovács Lajos szerk.: Dorog és a tudományok 2. Bányászat, kutatók, innovátorok. Dorog Város Barátainak Egyesülete, Dorog, 2011. 236 old.)

 


 

A Kulturális Örökség Napjai egy héten át Dorogon

 

Megrendeztük az első dorogi Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatot.

A téma Haranghy Jenő dorogi munkássága volt. Két helyszínen (művelődési ház színházterme és Szent József plébániatemplom)egész héten fogadtuk az érdeklődőket.

Hétfőtől péntekig elsősorban az iskolák csoportjai (osztályok, szakkörök) számára tartottunk vezetést, a hivatalos hétvégi napokon több dorogi civil szervezet, illetve magánszemélyek látogattak el hozzánk, összesen 690 fő. Önkéntesként segítette a munkát 9 egyesületi tag, 8 pedagógus és a plébánia lelkésze. A dorogiak mellett Budapestről és Esztergomból voltak érdeklődők a program iránt.

Vetített képes előadást és tárlatvezetést tartott Kovács Lajos.

Együttműködő partnereink voltak:

Dorog Város Önkormányzata, József Attila Művelődési Ház Nonprofit Kft., Dorog Város Kulturális Alapítványa, Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, Szent József plébánia, Arany János Városi Könyvtár.

.


Gondolatok dr. Kovács József két életéről

 

Ehhez a két élethez szükség volt arra a nyolcvan évre, amelynek betetőzése lesz októberben a dorogi életmű-kiállítás. Akik kezdettől ismerték, azok a nyolcvan év első felében a közéleti emberrel találkozhattak Zalában, Kesztölcön, Máriahalmon, Dorogon, Esztergomban. Az élet második szakasza az alkotó emberé: a faragóé, aki az ösztönös majd tudatos önképzéssel, tanulással eljutott a népi iparművész rangos címéig.

Egyesületünben szinte mindenki ismeri, mindenki őriz egy-egy emléket a barátságából. De összefogottan, koncepcionálisan baráti beszélgetésben ritkán mutathatjuk meg egymásnak teljes önmagunkat. Ezt a célt szolgálta egyesületi székfoglalóként az az előadás, amelynek részesei lehettünk május 24-én.

A gyermekkönyvtárban egy feltárulkozó, szívós filozófiát megvalósító alkotóval találkozhattunk, aki immár nem az életrajz, hanem az alkotási folyamatok lélekrajzát mutatta meg önelemzésében, megvalósult egyetemes értékek felmutatásával. Megmutatta a tanult, professzionális szobrász és a népi szobrászat mestere közötti különbséget, de figyelmeztetett a mester és a dilettáns határvonalának kijelölésére is. A népi szobrászat jelképrendszerének, arányainak és a megmunkálás technikájának egyaránt a választott téma és az illeszkedő anyag alázatos szolgálatában kell megtalálnia a szabályok szigorú rendjét. Dr. Kovács József azt is igazolni tudja, hogy nem elég külső megfigyelőként keresni az emberben feszülő energiákat, hanem belső – szociális – érzékenység, együttérzés és együttgondolkodás is szükséges a sajátosan naiv, mégis hiteles megformáláshoz, legyen az robusztus földmunkás, bányász vagy egy évszakokat szimbolizáló figura.  

Az utóbbi években ezen az úton jut egyre messzebbre. A kezdeti tárgyalkotás (bútorok, mindennapi eszközök stb.) remekeit követték a nagyobb méretű jelképek (sírjelek, életszimbólumok), az alkalmazott szobrászat praktikusan művészi darabjai, építményei (botok-csanakok mellett kapuk, szaletlik), hogy aztán a körplasztikák, a domborművek fában rejtőző görcseit, repedéseit, sebeit is művészetté tudja vésni, csiszolni, bontani. Michelangelo is azt mondta: a kőben ott a szobor, csak le kell fejteni róla a felesleget. Ehhez kell az a látásmód, amely ezekből a felismert jelekből az anyaság, a krisztusi szenvedés, a boldogság vagy éppen a hit szimbólumait meg tudja teremteni. A fa a népi szobrász kezében a soha vissza nem térő alkalmat kínálja, amikor megreped, lyukasra korhad, csomósodik… Itt válik a fa, az alkotó és a velük együtt gondolkodó szemlélő drámája emberivé, természetessé. Már az októberi kiállítás előtti szemnyitogató „székfoglalót” kaptunk ajándékba tőle.

Dr. Kovács József  nem szégyellt soha tanulni, mára pedig már tanító mestere művészetének. Öntudatos, felkészült mester, aki nem zárkózik elefántcsonttoronyba, s ha mondanivalója úgy kívánja, verset, novellát épít szavakból, filozófiát teremt a gondolkodás eredményeiből. Isten éltesse a nyolcvan után is, hogy ilyen fiatalos, kíváncsi és termékeny maradjon barátai, tisztelői örömére!

 

Kovács Lajos

 

 


Írott és festett költészet

Dr. Bartalos József szereti Ady Endre költészetét, gyaníthatóan szereti mások verseit is. Jó tanárai lehettek, és persze remek olvasmányai. Volt, van még egy jó szokása: szívesen megosztja élményeit, emlékeit másokkal. Vajon miért szokatlan dolog, hogy egy ügyvéd verset mond (olvas, értelmez)? Mennyivel természetesebb, ha társakra talál, mint az Ady istenes verseit boncoló Sterk Terikében, a szűkebb Ady-hazát versben és valóságban kereső Solymár Juditban, az irodalomtörténetet is föllapozó Borbély Lászlóban, Dankó Józsefben, és e sorok írójában, aki Karinthy felől visszakacsintva sem hiszi, hogy Ady megbolondult, mikor „mindent kétszer mond, kétszer mond”. Az ötletgazdán kívül tisztviselő, gépészmérnök, vegyész és két tanár vette a bátorságot, hogy a maga Ady-képével emlékezzen a Költészet Napjára, a vers katarzisára, humanizmusának a kételkedéstől a hitig szárnyaló erejére. S talán a félszáz jelenlévő vendég (Dorog Város Barátai Egyesületének meghívottja) sem bánta, hogy ez a verscsokor lélektől lélekig a szeretet őszinteségével tudott hatni a legerősebben. Lám, az irodalom ma sem belügy.

 

A késő délutánt aztán egy másik élmény gazdagította. Végh Éva festőművész egy távoli kultúra színes, varázslatosan lebegő auráját vonta a dorogi könyvtár közönsége köré. Ösztöndíjának, indiai tanulmányútjának erőteljes, elgondolkodtató, selyemérintésű és frissen festékillatú élményeivel, egy még feldolgozatlan hatás legemocionálisabb pillanataival ajándékozta meg közönségét. Egyszerre szólt ez a beszámoló egy titokzatos kontinens nyitott szívű embereiről, a tárgyak és építmények szigorú szimmetriájáról, a suhogó öltözékek és könnyű függönyök színeinek hullámzásáról. A versről is azt mondta Kosztolányi: bennünk szólal meg, csak addig él, amíg mi is vele élünk. Így lehet ez minden kultúrával: együtt él azokkal, akik teremtették és naponta újrateremtik, meg azokban is, akik erre nemcsak rácsodálkoznak, de útravalóként elviszik, hogy felragyogtassák a maguk távoli otthonában, kultúrájában, kontinensén. Mindenki gazdagodik általa.

Órák múltán is csak töredékeit hallhattuk, láthattuk egy modern selyemút követjárásának. Az ember ilyenkor azt kívánja: nem fejezhetjük be, csak félbehagyjuk, hogy hamarosan folytathassuk. Így születik a következő vers, a következő ünnep, a következő találkozás.

Dorog Város Barátai májusban is vendéget várnak, és közben Végh Éva is kiállítást nyit Esztergomban indiai emlékeinek látomásaiból.

                                                                                        Kovács Lajos DVBE-elnök

 

 


A Honismeret Napja Dorogon

Március 28.-án Dorogon került megrendezésre a Honismeret napja című közös találkozó a Dorog Város Barátainak Egyesülete (DVBE) és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Dorogi helyi Szervezete (OMBKE), valamint a Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Szövetség tagjainak részvételével . A vendéglátók nevében dr. Korompay Péter elnök (OMBKE) köszöntötte a dorogi Művelődési Ház Brigádtermében szép számmal megjelenteket. Ismertette a szervezet 2011. évi terveit, munkásságát. Ebből megtudhattuk, hogy a bányász hagyományokat ápoló szervezet találkozóinak sorában fontos állomás volt ez az éppen aktuális összejövetel. hiszen a bányászattörténeti kutatások szorosan összefüggnek a város történetével, különösen olyan kisváros esetében, mint Dorog.

Kovács Lajos elnök (DVBE és KEM Honism. Szöv.) röviden kitért arra, hogy az Országos Honismereti Szövetség ajánlása alapján, Bél Mátyás-, a török idők utáni újjáéledő Magyarország kiváló honismertetőjének születésnapjához (márc. 24.) kapcsolódóan minden évben megrendezésre kerül a „Honismeret Napja”. Ennek része volt az általa tartott ismertető és gondolat gazdag előadás, amelyben az 1990 óta kiadott Dorogi Füzetek sorozat helyi bányászati vonatkozású publikációit vette sorra. Kiemelte Gáthy Zoltán 1923-1941 között helyben működött építész munkásságát, aki a bányavállalat alkalmazásában állt és Dorog helység fő középületeinek-, de az egész későbbi város arculatának formálásában meghatározó szerepet játszott. Emlékiratainak egy része a Dorogi Füzetek 8. darabjaként láttak napvilágot 1994-ben, de tervezik a teljes életművet átölelő, hasonmás kiadást is. Ugyancsak a bányászati múlthoz kapcsolódik Kmety István: Szénbányászat Dorogon című munkájának sajtó alá rendezése és kiadása, amelyben Solymár Judit, a dorogi bányászati emlékek avatott gyűjtője és gondozója működött közre. Ennek kapcsán kell megemlíteni a Dorogi lexikon két kiadását is (2000, 2008), amelyben a bányászati címszavak, bányászati vonatkozású anyagok gondozója szintén Solymár Judit volt.

Számos egyéb füzet is említésre került. Ezek részben érintik a helyi bányászkodás múltját. Fontos közülük kiemelni a dorogi diákok által írt tudományos diákköri dolgozatokat, melyeknek jelentős szerepük van a helytörténeti kutatói utánpótlás nevelésében is. Elsősorban Varga Tamás és Zeller Mátyás értékes dolgozatai dicsérik a kutató diákok (és persze tanáraik) színvonalas értékmentését. (Dorogi értékek nyomában című sorozat 11., 12., 18., és 19. darabjai.) A volt dorogi szénmedence községi iskolái számára szintén helytörténeti pályázatokat hirdetett a DVBE, amelytől azt remélik, hogy a hagyományok őrzése szélesebb körben is megvalósul.

Kovács Lajos a továbbiakban terveikről szólt. Az évi 1-2 kötet kiadását továbbra is folytatják, melynek célja a város és a dorogi bányászat története fehér foltjainak eltávolítása.

Az előadást követően elhangzott hozzászólások során Hubácsek Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialista korszak személyiségei, bánya vezetői életútjának, munkásságának kutatása is fontossá válik. Mint kissé sarkosan fogalmazott: „a Schmidt Sándor utáni korszakban is volt élet” Dorogon.

Solymár Judit azt emelte ki, hogy az általa gyűjtött és gondozott bányászattörténeti anyag megőrzésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi városi könyvtár korábbi igazgatója, Cserődi Attiláné, aki az épület bővítése során helyet biztosított e jelentős gyűjteménynek. Kovács Lajosé az érdem, mint mondta abban, hogy felismerte a közölhető és kutatható értékeket, és fáradhatatlan munkát végzett ennek kapcsán.

A jó hangulatú találkozó rezüméjeként megállapíthattuk: e pénzszegény világban mindennél jobban kell, kellene a civil szervezetek együttműködése a közös célok elérésében. Közös múltunk megismerésében és megismertetésében is segítsük egymást: profi és amatőr kutatók, könyvtárosok, (szakma-) történészek, pedagógusok összefogása nélkül a honismereti mozgalom sem működhet Bél Mátyás országot szolgáló példamutató munkásságának szellemében.

 

 

Dr. Horváth Géza (József Attila Megyei Könyvtár, KEMLIB, Téka-Téma 2011. 3. szám)

Fotó: Bencze László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dvbe.mlap.hu