Bencze László fotóművész halálhírére

 

Néhány napja még hallhatta a hírt arról, hogy a bányásznapon Kolonics Péter festőművész barátjával közös kiállítást nyitottunk neki Városképek címmel.

Néhány hete még együtt örültünk egy reprezentatív dorogi képzőművészeti kiadványnak, melyben városunk művészeit együtt láthatja (két kötetben) az érdeklődő közönség.

A művek még elérhetőek a Dorogi Galériában (Művelődési Házunkban), fellapozhatók a Limes Art köteteiben (megújult városi könyvtárunkban).

Bencze László azonban – súlyos, hosszan tartó betegség után – immár örökre elhagyta kedves városát, barátait, családját. Hagyatéka azonban itt marad velünk, mert mindig azt kívánta, hogy fogadja el tőle ez a város a fénnyel  írt képeit, a vissza nem térő pillanatokban megállított idő emlékét.

Ezzel tehetjük a legtöbbet azért, hogy rá is úgy emlékezzünk, mint ennek a szorgalmas városnak az egyik pótolhatatlan tehetségére.

Nyugodjék békében!

Temetéséről később intézkednek, értesítést küldünk.

Kovács Lajos kiállítás megnyitó beszédével emlékezünk barátunkról, tagtársunkról